Törökök - Turks

Az Oszmán Birodalom 1683 körül

1072-ben érkeztek Anatóliába az oguz törökök közé tartozó szeldzsukok, miután hősük, Alp Arszlán győzelmet aratott a Bizánci Birodalom felett a manzikerti csatában. Anatólia addigi lakói számos korábbi nép leszármazottai voltak. (A történelem során éltek ezen a területen hettiták, urartuiak, trójaiak, lüdök, frígek, görögök, kelták, kimmerek, gótok, galaták, rómaiak, örmények.) A letelepedett törökök összeolvadtak a régió őslakóival. Miután a manzikerti győzelem híre elterjedt, több török eredetű vezér (gazi) érkezett a Kaukázusból, Perzsiából és Közép-Ázsiából. Eközben megkezdődött a török nyelvű lakosság iszlámosítása, köszönhetően a régióban működő népszerű szúfi rendek elterjedésének. A szeldzsuk törökökök alatt szolgáló I. Oszmán volt az, aki a felügyelete alá vont területek egyesítésével megtörte a szeldzsukok uralmát, és létrehozta az Oszmán Birodalmat, mely évszázadokig fennált.

A kezdetektől a XVI. századig: a birodalom felemelkedése és fénykora
Az Oszmán Birodalom magja Kis-Ázsia nyugati részén terült el. E területet lakták az oszmán törökök, akik a szeldzsuk-török birodalom szolgálatában voltak. Vezetőjük, I. Oszmán feladata az volt, hogy ne hagyja megerősödni a Bizánci Birodalmat, illetve a környező keresztény államokat és támadásokkal, hódításokkal gyengítse azokat. I. Oszmán azonban a meghódított területeket a maga felügyelete alá vonta és 1299-ben kinyilvánította függetlenségét a széthullóban lévő Szeldzsuk-Török Birodalomtól. Oszmán fia Orhán volt, ő vetette meg a kormányzati és a szervezeti alapokat. Elfoglalta Bursza (Bursa) városát, ez volt az első nagyobb város, amit az oszmánok elfoglaltak Bizánctól. Orhán a törzsi jellegű államot átalakította, rendszeres közigazgatást vezetett be, melynek központja Bursza lett. Az állam sajátossága, hogy hódításra és határkiterjesztésre alapult. Az oszmánok Európában 1352-ben vetették meg a lábukat, Gallipoli elfoglalásával. 1362-ben Murád szultán elfoglalta Drinápoly (Edirne) városát, ami a birodalom új fővárosa lett. I. Murád támadta a balkáni országokat is (Szerbia, Bulgária), melyek a támadások alatt meggyengültek. 1389-ben a rigómezei csata után megszűnt Szerbia függetlensége is, Bulgáriáé már korábban. A magyar királyoknak sikerült ezután körülbelül ötven évre megállítani a törökök európai terjeszkedését. I. Bajazid, Murád utóda (aki a rigómezei csatában halt meg) a legyőzött szerbeket és bolgárokat beolvasztotta az oszmán Birodalomba. Luxemburgi Zsigmond magyar király a nikápolyi csatában egy nemzetközi összefogás élén küzdött a törökök ellen és veszített. Ez a nyugati lovagi haderő válságát jelezte, egyúttal a sikertelen csata után a magyar határ is nyitottá vált a törökök előtt. I Bajazidot 1402-ben Timur Lenk mongol uralkodó támadta meg és győzte le az ankarai csatában. Ez lett a magyarok szerencséje, ugyanis így a szultán nem tudta kihasználni magyarországi győzelmét. I. Bajazid maga is Timur Lenk fogságába esett. Az oszmán állam ebben a nagy csapásban majdnem megsemmisült, és 1402-1435-ig a török csapatok nem is voltak képesek újabb erőfeszítésre. I. Mehmed volt az, aki konszolidálta az államot, majd II. Murád alatt újra hódító politkát folytattak. Ő kétfrontos harcot vívott, nyugaton szembetalálkozott a Hunyadi János által megreformált magyar haderővel. Keleten Ruméliában és Anatóliában harcolt. A megfáradt Murád a magyarokkal megkötötte a váradi békét, hogy keletre koncentrálhasson, de a magyarok nem tartották meg az egyezséget és hadjáratot indítottak a Balkánon. Az 1444-es várnai csatában azonban vereséget szenvedtek, ahol I. Ulászló, a magyar-lengyel király is elesett. Miután II. Mehmed elfoglalta Konstantinápolyt 1453-ban, a kis török állam egy hatalmas birodalommá nőtte ki magát. Az 1456-os Nándorfehérvár ostroma a szultán életének nagy kudarca volt. Ezután a törökök az 1480-as évekig nem támadták többet Magyarországot. A Krími Tatár Kánság azután, hogy hűbéresként térdre kényszerítették, megkezdték a támadásokat a szomszédos lengyel és ukrán területek ellen, s az oroszokkal is háborúba bonyolódtak. Az igazi orosz-török háborúk korszaka majd csak a 16. században jön el. Az 1480-as évektől 1520-as évekig terjedő időszakban is főleg a keleti terjeszkedéssel voltak elfoglalva az oszmánok. Elfoglalták a görögországi velencei támaszpontokat Kis-Ázsiában leszámoltak a szeldzsuk-törökökkel, elfoglalták a bizánci utódállamokat is (Trapezunti Császárság). A Fekete-tenger török beltengerré vált. A XV-XVI. század fordulóján uralkodik I. Szelim "a Rettenetes", aki az egész Közel-Keletet lerohanta. Példaképe Nagy Sándor (törökül: Iszkender). Elfoglalta Szíriát, Irakot, Egyiptomot. Szulejmánon kívül megölette összes fiát, hogy megelőzze a trónharcokat. Az Irán (Szafavida birodalom) elleni hadműveletek is ekkor kezdődtek, azonban itt sosem sikerült végleges sikert aratniuk a törököknek. II. Szulejmán kelet helyett inkább nyugatra koncentrált, egyrészt a Földközi-tengerre, másrészt Pest-Buda, távlatokban pedig Bécs elfoglalása volt a célja. Ő alatta vált a birodalom tengeri hatalommá, flottáját Barbarossa Hajreddin vezette. A birodalom tetőfokát is II.(Törvényhozó) Szulejmán uralkodása alatt érte el, amikor határai a Perzsa-öböltől egészen Magyarországig és Egyiptomtól a Kaukázusig húzódtak, s az Indiai-óceánon a portugál gyarmatosítók fölé kerekedtek.

Wikipédia